KÉPAJÁNLÓ
|
ŐRHEGY TERASZ
|

ŐRHEGY TERASZ
Ravazd, Őrhegy utca 23-27.
művészet - környezettudatosság - közösség
(szervező: Mediawave)
Tervezett – három alkalomból álló - közösségépítő hangoltságú programsorozatunk a nyárzárás és a szüret közösségi és közművelődési elemeit vegyíti, számos közönséget aktivitásra serkentő apró elem egymás mellé helyezésével. Éppúgy szerepelnek benne országos hírű előadók, mint környékbeli „kismesterek”.
Az alapindíttatás: segíteni szándékozzuk egy kisrégiós - kultúra, tudomány és kérnyezettudatos létre érzékeny - kisközösség kialakulását, művelődését, oktatását és aktívvá tételét. A programból is látható, hogy az egyes alkalmak nem „egyneműek”, hanem komplex tartalmúak, amelyben mindig van egy fő, pl. ismeretterjesztő szál, de mellett több – közösségé válást segítő – mellékszál is.
Továbbá harmadik lábként – a három lábú szék a legstabilabb konstrukció – videóra rögzítjük a megtörténteket, majd nyilvánosságra hozzuk az interneten keresztül.
Hartyándi Jenő
önnyugalmazott Mediawave fesztiváligazgató
.png)
Támogató az NKA Közművelődési Kollégium, akitől a "terasz" elnevezés is származik. Végre egy olyan pályázattípus, amelyet hosszú ideje művelt közösségi és művészeti hozzáállásunkra van kitalálva!!!
|
|
 |
szeptember 17. (szombat)
"A SZÜRET JEGYÉBEN"
közösségi szüret Nesével, Fajkusz banda, Köcsögök és Dudák népi karaoke, In memoriam Timaffy László, Burkali Gergő a gyöngy szőlőről (borkóstoló is), Zalka Imre és Radu Igazság archaikus fotó, illetve animációs műhelye, táncház és mahala műhely, közösségi asztal
(a program a dátumra kattintva érhető el)
|
|
 |
szeptember 24. (szombat)
"A GYŐRI MUZSIKUSMŰHELY TALÁLKOZÓJA"
zenés portrébeszélgetés Másik Jánossal, gyümölcs aszaló építés Pottyondy Ákossal, nyárvégi ételek készítése Oláh Attilával, közösségi asztal, Háklár trió...
(a program a dátumra kattintva érhető el)
|
|
 |
október 1. (szombat)
"IN MEMORIAM IFIHÁZ & CSEH TAMÁS"
beszélgetés a győri ifiház szerepéről, In memoriam Cseh Tamás - Mülhauser Martina saját és Cseh Tamás dalokat énekel, "Az utolsó koncert" filmvetítés, Pór Új Árt - Hidvégi Gyula kiállítása, közösségi asztal (a program a dátumra kattintva érhető el)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
KIEMELT HÍREK
2023.06.25. 015:05
Két görög filmes műhelyvezető is lesz idén a Passport Controll - Nyári Berek Művészeti Műhelyek és Közösségi Együttléten. Karina Logothetis filmrendező és Vasilis Zlatanos sound designer idén elnyerték a legeredetibb kisjátékfilm díját a 33. alkalommal megrendezett Mediawave Filmszemlén, a Kavics (er. Pebble) című filmmel.
2023.05.12. 017:02
Május végén (május 26-28) jön a következő idei Mediawave fokozat Pünkösdi improvizációk címmel, amely a "klasszikus" Mediawave jazz, színházi, táncos és közösségi vonalát szándékozik feleleveníteni a ravazdi Őrhegy udvarházban. A program ide kattintva érhető el.

TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|
|