PORTRÉ ÉS TEMATIKUS BESZÉLGETÉSEK
A MŰVÉSZETRŐL ÉS ANNAK KÖZVETÍTÉSÉRŐL
RÖVIDEN A KLUB KONCEPCIÓJÁRÓL
Alapvetően a győri és szomszédos régiók akadémikusainak, köztestületi tagjainak és kulturális potenciával bíró személyiségeinek ismerkedését, kapcsolatuk fejlesztését szolgálja, de alapvetően minden művészetek iránt érdeklődő felé nyitott.
Az első időszakban (kb. 1 év) egy akadémikus és egy köztestületi tag, vagy régiós kulturális személyiség kezd páros portrébemutatkozásba, de olyan formában, hogy egy alkalommal személyenként kb. fél óra áll rendelkezésre. Ebből következően mindenki több (3-5) alkalommal tud eljutni életpályája teljességének bemutatásáig. Minden alkalommal más párosításban tervezzük a találkozókat, ügyelve arra is, hogy a bemutatkozók más művészeti ágat képviseljenek, hogy hangsúlyozzuk az összművészetiséget és ezzel segítsük a bemutatkozásra vállalkozók mind szélesebbkörű ismerkedését.
Minden alkalmat több kamerával rögzítek és fejezetekre bontva nyilvánosságra hozok. Lásd alant a már megvalósult alkalmakat. A megjelenítésnél (fejezetelés) figyelembe veszem az internetes világban uralkodó trendeket (több rövid rész). Továbbá alkalmanként készítek egy kedvcsináló összefoglaló filmecskét is, amely reményeim szerint bevonzza a mélyebben érdeklődőket az izgalmas, a részleteket tartalmazó fejezetekbe.
A klub fő működését közösségépítő jellegű elemekkel is kiegészítjük - közösségi asztal -, visszautalva, egyben megújítva a részben még működő kaláka módszert, azaz, ha vendégségbe megyünk, oda illik valamit vinni. Az ősi módszer frissítéseként elsősorban házi és kézműves termékeket várunk, amelyek eredetét, a hozzá való viszonyt el is illik mondani.
E kis gyűjtemény egy jelenleg még kiforratlan kezdeményezés, ezért örömmel veszem az építő kritikákat, véleményeket, amelyek lassan, több megvalósítás közbeni változás eszközlésével remélhetőleg egyre izgalmasabbá teszik e kezdeményezést.
Hartyándi Jenő
hartyandi@gmail.com
|
MEGVALÓSULT TALÁLKOZÓK
(a videódokumentációk alant megtekinthetők)
|
|
9. ALKALOM |
Magyar ispita
Győr, 2023. november 23.
a találkozó előadói:
|
|
|
REISINGER ATTILA |
Dr. JAKAB CSABA |
(Hegyeshalom)
író, MMA köztestületi tag
|
(Budapest)
belsőépítész, MMA köztestületi tag
|
a következő linkeken tekinthető meg az előadások videódokumentációja |
* "Ünnep után" novella felolvasás (Reisinger Attila)
* „Az ÉP-ÍT-ÉS szent szolgálat /
Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga?" (dr. Jakab Csaba)
|
|
8. ALKALOM
|
Győri Nemzeti Színház
Győr, 2023. november 10.
a bemutató beszélgetés résztvevői:
|
|
|
|
HEFTER LÁSZLÓ |
WERNER KRISZTINA |
(Pannonhalma)
üvegművész, MMA akadémikus
|
(Győr)
újságíró
|
a következő linkeken tekinthető meg a könyvbemutató videódokumentációja |
Keppel Márton:
HEFTER LÁSZLÓ
című könyvének bemutatója a Győri Könyvszalon keretében
|
|
7. ALKALOM |
Magyar ispita pincéje
Győr, 2023. október 26.
a portrébeszélgetés résztvevői:
|
|
|
|
BORZA TERÉZ |
HEFTER LÁSZLÓ |
(Budapest)
porcelán-szobrászművész, MMA akadémikus
1. rész
A pálya indulása és kiteljesedése
|
(Pannonhalma)
üvegművész, MMA akadémikus
2. rész
A pálya kiteljesedése
|
a következő linkeken - fejezetekre bontva - tekinthető meg a portrébeszélgetés videódokumentációja, kattints a megnézni kívánt fejezet címére |
* Bevezető (Kalló Dorottya, regionális titkár)
* A gyermekkor összefoglalása (Hefter László)
* Kezdjük onnan, hogy... (Borza Teréz)
* Művészeti pályám kiteljesedése (Hefter László)
* Művészi pályám kezdete és kiteljesedése (Borza Teréz)
* Építészeti és restaurátor üvegmunkáim (Hefter László)
* Köztéri szobraim - zárszó (Borza Teréz és Hefter László)
|
|
6. TALÁLKOZÓ |
Őrhegy udvarház - Ravazdi parasztszalon
Ravazd, 2023. szeptember 29.
a portrébeszélgetés résztvevői:
|
|
|
|
REMÉNYI ATTILA |
TOLNAY IMRE |
(Győr)
zeneszerző, tanár, MMA akadémikus
2. rész
Visszatérés Győrbe, zeneszerzői sikerek
|
(Győr)
festőművész, tanár, MMA köztestületi tag
1. rész
Gyermekkor és korai évek
|
a következő linkeken - fejezetekre bontva - tekinthető meg a portrébeszélgetés videódokumentációja, kattints a megnézni kívánt fejezet címére |
* Bevezető (Kalló Dorottya regionális titkár)
* Gyermekkor Győrben, kisképző Pesten (Tolnay Imre)
* Visszatérés Győrbe - szerzemények, díjak (Reményi Attila)
* Kisképzőről és más középiskolás kalandjaimról
* Vokális szerzeményeimről és a filmekről (Reményi Attila)
|
|
5. TALÁLKOZÓ |
Őrhegy udvarház - Ravazdi parasztszalon
Ravazd, 2023. augusztus 30.
a portrébeszélgetés résztvevői:
|
|
|
JAHODA MAJA
Győr
építész, MMA akadémikus
1. rész
Temesvártól Stockholmig
|
RADOSZA ATTILA
Győr
képzőművész, köztestületi tag
1. rész
A lakótelepi léttől a képzőművészetig
|
a következő linkeken - fejezetekre bontva - tekinthető meg a portrébeszélgetés videódokumentációja, kattints a megnézni kívánt fejezet címére |
* Bevezető (Kalló Dorottya és Hefter László regionális titkár és elnök)
* Gyermekkorom Temesvártól Budapestig (Jahoda Maja)
* Győri lakótelepi gyermekkortól a művészeti érdeklődés megjelenéséig (Radosza Attila)
* Még Temesvárról (Jahoda Maja)
* Korai győri hangulatok, személyiségek (Radosza Attila)
* Sok minden szerettem volna lenni, végül építésznek álltam (Jahoda Maja)
* Főiskola (Radosza Attila)
* Aczél elvtárs, Svédország, Ingmar Bergman (Jahoda Maja)
|
|
4. TALÁLKOZÓ |
Ősök Háza, Római Katolikus Plébánia
Taliándörögd, 2023. július 29.
a tematikus beszélgetés résztvevői:
|
SZŐKE ANDRÁS |
HARTYÁNDI JENŐ |
(Taliándörögd)
filmrendező, filmszínész, köztestületi tag
1. rész |
(Győr-Ravazd)
filmkészítő, MMA köztestületi tag
2. rész
|
Téma:
Kistelepülések bemutatása
|
a következő linkeken - fejezetekre bontva - tekinthető meg a portrébeszélgetés videódokumentációja, kattints a megnézni kívánt fejezet címére |
Ravazd - Mediawave (Hartyándi Jenő & Szőke András) |
|
3. TALÁLKOZÓ |
Kerubok kertje - Tóth Tamás szobrász portája
Mindszentkálla, 2023. július 18.
a portrébeszélgetés résztvevői:
|
|
|
HARTYÁNDI JENŐ |
SOMOGYI GYŐZŐ |
(Győr-Ravazd)
filmkészítő, MMA köztestületi tag
1. rész
Őseimről - Hogyan lettem filmes
|
Salföld
képzőművész, MMA akadémikus
1. rész
Korai éveimről - Budapesti értelmiség falura költözéséről
|
a következő linkeken - fejezetekre bontva - tekinthető meg a portrébeszélgetés videódokumentációja, kattints a megnézni kívánt fejezet címére |
* Ízelítő kisfilm
* Bevezető az MMA regionális céljairól (Hefter László regionális elnök)
* Őseimről, korai időszakomről röviden (Somogyi Győző)
* Budapesti értelmiség falura költözésének lehetőségei és problémái (Somogyi Győző)
* Őseim, gyermek és ifjúkorom az első nagy jazzszervezésig (Hartyándi Jenő)
* Hogyan lettem filmes (Hartyándi Jenő)
* Záró gondolatok - Kisörspuszta - Káli medence Környezetvédelmi Társaság - visszafordíthatóság - Don Quijote (a résztvevők)
|
|
2. TALÁLKOZÓ |
Őrhegy udvarház - Ravazdi parasztszalon
Ravazd, 2023. június 28.
a portrébeszélgetés résztvevői:
|
|
|
BOMBICZ BARBARA |
REMÉNYI ATTILA |
(Győr-Budapest)
balettművész, MMA köztestületi tag
2. rész
Győri Balett első időszaka
|
(Győr)
zeneszerző, MMA akadémikus
1. rész
Gyermekkor és korai évek
|
a következő linkeken - fejezetekre bontva - tekinthető meg a portrébeszélgetés videódokumentációja, kattints a megnézni kívánt fejezet címére |
* Összefoglaló film
* Bevezető az MMA régiós céljairól (Kalló Dorottya - titkár)
* Előzetes gondolatok a kapcsolódásokról (mindketten)
* Szüleimről, gyermekkoromról (Reményi Attila)
* Balettintézet, Markó Iván felbukkanása, megalakul a Győri Balett (Bombicz)
* Nagyon sok minden történt Győrben a 80-as években,
hogyan lettem zeneszerző (Reményi Attila)
* A Győri Balett első időszaka Markó Ivánnal (Bombicz Barbara)
*Zeneakadémia és visszatérés Győrbe (Reményi Attila)
|
|
1. TALÁLKOZÓ |
Hefter Üveggaléria és Stúdió
Pannonhalma, 2023. május 7.
a portrébeszélgetés résztvevői:
|
|
|
BOMBICZ BARBARA |
HEFTER LÁSZLÓ |
(Győr-Budapest)
balettművész, MMA köztestületi tag
1. rész
Korai évek
|
(Pannonhalma)
üvegművész, MMA akadémikus
1. rész
Korai évek
|
a következő linkeken - fejezetekre bontva - tekinthető meg a portrébeszélgetés videódokumentációja, kattints a megnézni kivánt fejezet címére
|
* Összefoglaló film
* Bevezető az MMA régiós céljairól (Kalló Dorottya - titkár)
* Előzetes gondolatok (mindketten)
* Az ősökről (mindketten)
* Első találkozás a művészettel (mindketten)
* Kezdő győri évek (mindketten)
* Történetek a pályatársakról (Hefter László)
* Anyaság és a Győri Balett (Bombicz Barbara)
|
|